Fénymesék

Ezt a honlapot mindazok szerkesztik, kik érzik, meg kell osztaniuk életük csodákkal határos történéseit, minden gondolatot, mely fényből született, és az emberek örömére szolgálhat. Írjatok, küldjétek el tiszta szívetek üzeneteit! Fenymesek@gmail.com

Karen így meséli el a történetét:

„El kellett vinnünk a kislányunkat Jourdant (6 éves) a sürgősségi ambulanciára.

Nagyon magas láza volt, és erős hasi és háti fájdalmakra panaszkodott. Mielőtt az orvos bejött kezelőbe, behunytam a szemeimet és imádkoztam Michael Arkangyalhoz, és a kislányom összes Angyalaihoz, hogy legyenek ott velünk.

Amikor kinyitottam a szemem, egy tavaly elhunyt családi barátot láttam a kislányom fejénél! Úgy láttam, valamiféle kézrátétes gyógyítást végzett.

Aztán megláttam a nagynénémet, akit nagyon szerettem és csak hat héttel azelőtt halt meg. Az ajtóban állt. Rám mosolygott, és azt mondta: „Minden rendben lesz!” majd elfordította a fejét. Aztán, mint aki forgalmat irányít, meglengette a karját

a folyosón lézengő lelkek felé, és így szólt: „Minden jól van így! Nem kell már itt lennetek, minden rendben, haladjatok csak tovább…menjetek mindig a fény felé!”

Csodálatosan békés élmény volt, és tudtam, hogy minden rendben lesz.

Jourdan ma otthon van, és jól érzi magát. Azt mondja tisztán emlékszik arra, hogy a nagynéném gyógyította őt.”

Részlet Dr. Doreen Virtue – Angyalokkal gyógyítás c. könyvéből

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 5
Tegnapi: 1
Heti: 8
Havi: 22
Össz.: 6 819

Látogatottság növelés
Oldal: Valós történetek
Fénymesék - © 2008 - 2024 - fenymesek.hupont.hu

A HuPont.hu-nál a honlap készítés egyszerű. Azzal, hogy regisztrál elkezdődik a készítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »