Fénymesék

Schlezák Krisztina

Zöld szikra

Mesélő virágkertben sétál

álmodozó tündelány,

keleti rózsaszálak

nőnek lábai nyomán.

Déli csendben magukban

merengő fatörzsek suhognak,

kissé elcsüggedt méhrajok

körös-körül felzsongnak.

Néhány aranyhajszál

nyújtózó ágakon felakad,

kristályporos kéznyoma

selyemszirmokon megragad.

Természet tengere

a végtelenségig elvezet,

sehol sincs vége,

láthatatlan szeszélyes élvezet.

Kis tó partján ifjú varázsló

elmélyedve bűvöli a vizet,

nem sejti még, nem sokára

valaki lelkébe napfényt vihet.

Észre veszi a lányt,

mosolyra fakad szíve,

kitárul a világ,

felragyog a hite.

Zöld szikrát szór

félénk kedvese felé,

felszítja annak lángját,

új reményt helyez elé.

Megfogja kezét,

szárnyaló fellegekbe viszi,

ráeszmélnek, nem más ez,

a mindenség, az igazi.

Kérdés nélkül választ kapnak

mindenre, mi létezik,

az ég kapuján átléphetnek,

végzetüket már együtt élhetik.

********

Shakespeare: LXXV. szonett

Az vagy nekem, mint testnek a kenyér
S tavaszi zápor fűszere a földnek;
Lelkem miattad örök harcban él,
Mint fösvény, kit pénze gondja öl meg;

Csupa fény és boldogság büszke elmém,
Majd fél: az idő ellop, eltemet;
Csak az enyém légy, néha azt szeretném,
Majd, hogy a világ lássa kincsemet;

Arcod varázsa csordultig betölt
S egy pillantásodért is sorvadok;
Nincs más, nem is akarok más gyönyört,
Csak amit tőled kaptam s még kapok.

Koldus-szegény királyi gazdagon,
Részeg vagyok és mindig szomjazom.

A HuPont.hu-nál a honlap készítés egyszerű. Azzal, hogy regisztrál elkezdődik a készítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat